Thief

 Hello Olvasók!

Ennek a novellának a főszereplője eredetileg a One Direction tagjai lettek volna de nem szeretném ha azt hinnétek, csak fanfictiont vagyok képes írni ezért átalakítottam. Remélem így is élvezhető. :)

Jess

Thief

Leesett állal bámult mindenki felém, mintha én lennék a meglepetés vendég. De nem én vagyok az hanem Mick Jagger. Mick integetve vonul, be a bálterembe mintha legalábbis ő lenne az angol királynő. Az öregség és a drogozás jelei már igencsak megmutatkoznak rajta. Öltönyben, kacér mosollyal tekintget a hölgyek felé. Van, ami sosem változik.

  Valahol a hatalmas terem egy távoli részében hal dzsessz muzsika szól hangulatot adva a ma esti jótékonysági bálnak.  Középen egy hatalmas beltéri szökőkút áll. A fényes márvány padlón kopognak a női cipősarkak. Mindenki felvette a kisestélyi ruháját vagy öltönyét. Pezsgő enyhe illata érződik a levegőben, de csak egy pillanatig, mert eltűnik egy kósza szellő hatására. A plafonra nézve megpillantok egy hatalmas antik kristálycsillárt mely tekintélyparancsolón lóg alá. A nagy nyitott ablakok mögül hallani lehet a tücskök ciripelését. Az emberek közhelyes dolgokról csevegnek.

 Az ablak üvegében megpillantom magam.  Hosszú sötétbarna hajam ki van engedve, zöld szememet enyhén kifestettem, a számat csak szájfénnyel hangsúlyoztam. Egyszerű fekete ruhát viselek a hátán kivágással. Kis fekete gyöngyös táskámat a kezemben szorongatom. Ma este nem szabad feltűnést keltenem.

  Teszek pár lépést, hogy ne álljam el az érkezők útját.

- Hol lehetnek már? - morgom alig hallhatóan. Körbenézek, senki sehol.

- Rossz helyen keresel. - suttogja valaki a fülembe. Ott állnak mind a hárman. Hozzám legközelebb David Crown. Haja már eléggé megnőtt, össze-vissza álló göndör fürtök keretezik kedves arcát. Bár még csak 26 éves, pajkos zöldeskék szeménél megjelennek az apró ráncok. Nagyon fess az öltönyében. Szélesen vigyorog rám pedig semmi oka nincs az örömre. Közvetlenül mögötte Sheena Fletcher, aki már a gimi óta a legjobb barátnőm. Igen, tudom mennyire közhelyes, de ha egyszer így van? Barátnőmön egy hófehér ruha virít mellrésznél csillogó kövekkel kirakva, amely kiemeli tökéletes barnaságát. A lábán elképesztően magas sarkú cipő van, a haja bonyolult fonatban lóg a vállára, rettentően kék szemét feketével húzta ki. James karját szorongatja, éppen aki szintén öltönyben feszít. Sötét haját hátra zselézte így láthatóvá vált a jobb halántékára tetovált kis egyes szám. Szemében izgalom tükröződik, láthatólag felvillanyozza a ma esti akció. Mivel a Főnök ma este nem tud itt lenni ezért Davidet nevezte ki a ma estére vezetőnek.

- Ismertetnéd a tervet? - érdeklődök, a hangom vékony, mint egy kisegéré. Megköszörülöm a torkom. A többiekkel együtt elindulok az egyik kihalt sarokban lévő asztalhoz. Leülünk, megbeszéljük a ma esti történéseket.

- Ő ott - mutat Dave egy harmincas évei végét taposó magas szőke hajú férfira, aki a jótékonysági bál szervezője és dúsgazdag, egy fontos ember - Aaron Deeliah. A célpont. Veszélyes. Ki kell derítenünk tényleg olyan erők birtokában van-e amiről mesélnek. Gyengébbek kedvéért - rám céloz. Úgy utálom, hogy állandóan hülyének néz.  Igaz, még csak a huszonkettedik évemet taposom, de attól még nem vagyok idióta, fel tudom mérni a ma este jelentőségét - a pletykák azt állítják, hogy különleges kapcsolatban áll a vízzel. Az aktában, amit mutattam láthattátok. Ez mind feltételezés. Tehát az a feladatunk, hogy bebizonyítsuk tényleg így van, ha pedig nem, keresünk tovább. James és Sheena elintézik, hogy a tűzsonglőrök ügyetlenkedjenek, kicsit aztán meglátjuk, mi történik: ha Deeliah cselekszik, akkor ő a mi emberünk, ha nem akkor futás, a kijárattól balra lévő bokornál találkozunk. - ez az ember körülbelül úgy bánik a vízzel mint abban a sellős sorozatban a lányok. Rémisztő. - A történteket mindenképpen jelentjük a Főnöknek. Ennyi lenne. - végignéz, rajtunk végül rárivall a párosra - Figyeltek ti egyáltalán?

- Aha, persze. - felelik kórusban majd mikor Dave elfordul, hogy ellenőrizze a telefonjára érkezett üzenetet ők folytatják a szerelmes enyelgést.

- Ha én vagyok Hamupipőke, te vagy az én hercegem? - kérdezi Sheena nyálasan. Akármilyen régóta is a barátnőm most szájon tudnám vágni ezért az undorítóan szerelmes mondatért.

- Igen én vagyok az kedvesem. - simítja meg az arcát James

- Tudtam, hogy boldogan halok meg. A karjaid közt. Feltéve, ha megmentesz a gonosz mostohaanyámtól - kuncog vissza Sheena.

- Elég már! - szólunk rájuk egyszerre Daviddel. Még magam is meglepődök ezen. Ők rögtön abbahagyják, szomorkodva elengedik egymás kezét. Akár a kisgyermekek durcásan lefordulnak egymástól.  Nevethetnékem támad, de ha kiengedem, a mostaninál még jobban elásom magam David szemében. Igazából fogalmam sincs, mi baja van velem. Mióta a Thief nevezetű titkos bűnszövetkezethez kerültem (higgyétek el nem önszántamból csatlakoztam) ezt csinálja. A közelembe arrogánsan, kissé hűvösen, bunkón viselkedik máskor meg mosolyog, vidám és kacérkodik. Lehetetlen kiigazodni rajta.

  A világ 2013 óta rengeteget romlott. Most 2021-et írunk.  A háborús készülődés, a fegyverkezés, az emberek viselkedése, az állandó tömeghisztéria elviselhetetlen. Esküszöm, visszasírom azokat az éveket, pedig akkor sem volt könnyű. A stabil múlt mellett ez a bizonytalan jelen csakis viszállyal teli jövő ígéretét hordozhatja.

  A Főnök nevét csak a négy közeli barátja tudja, köztük James és David. Annyit lehet róluk még tudni, hogy egykor mind híresek voltak, de erről tilos beszélni. Valami hatalmas rejtély lengi körül őket, amire a ma napig nem derült fény, de ha lesz rá lehetőségem kiderítem mi is van a háttérben, hogy hogyan emelkedett fel a Thief, aminek a működése az egyik legbonyolultabb dolog a világon. Alig tudok valamit erről az egészről. A maximum annyi hogy felkeressük a különleges erővel bíró embereket és a mi oldalunkra állítjuk miközben tolvajlásból tartjuk fent a "céget".

  Felsóhajtok. És hogy én hogy kerültem ide, az már egy másik történet.

- Ez barbárság! Rágyújtjuk a saját bálját? Egy kérdésem is lenne. Megőrültél vagy csupán elment az eszed? - felháborodok.

- Ez a feladatunk. Végre kell hajtanunk. ha nem tetszik valami, akkor sétálj csak ki azon az ajtón. - Élvezettel foglak megölni, gondolom ezt akarta mondani, de nem tette csak megfenyegetett. Csodás zöld szemében eszelős fény villan. Bár ami igaz, igaz. Ha egyszer a Thief tagja leszel, örökké az maradsz. Nincs kilépés. egyetlen kiút van: a halál. Ilyen egyszerű. megborongok a gondolat hatására, hogy a Főnök vagy akár David egy penge éles kést szorítson a nyakamhoz. Rémült arckifejezésemet látva elmosolyodik. A kis ráncok megint megjelennek. - Ezek szerint maradsz.

- Gondolom elfelejtetted a fegyvereket, amiket kértem. - köhögést imitál, majd azt mondja - Ostoba liba. - James nevetni kezd mire Sheena ciccegve nyakon vágja. Mosolygok. Megérdemelte.

- Nagyon vicces vagy. - legszívesebben kitekerném a nyakát. Kár hogy nem tehetem. Megrázom a táskámat. - Ez nem az, aminek látszik! - kinyitom, és úgy tartom, hogy belelássanak.  Megcsillannak benne a kések és a két pisztoly, elhoztam őket hátha eldurvulna a helyzet.  David felvonja a szemöldökét. - Még egy kérdésem lenne. És ha rosszul sül el a terved? - próbálom kiölni a hangomból a kétségbeesettséget sikertelenül.

- Akkor mind meghalunk, mert ha Deeliah emberei rájönnek, mire készülünk, kinyírnak. - némi éllel a hangjában válaszol. - Nekem is lenne egy kérdésem. Te most kinek az oldalán állsz?

- A miénken.

- Akkor fejezzük be a felesleges szócséplést és lássunk neki. - adja ki az utasítást David „idegesítő és parancsolgatós” Crown. Feláll, és felém nyújtja a kezét, de én nem megyek ebbe be. nem vagyok köteles elfogadni a kezét, az nincs a munkaköri leírásomban. Makacsul, segítség nélkül állok fel a székről.

- Gyere már az Isten szerelmére! - türelmetlenkedik ő és hosszú léptekkel megindul a terasz felé. a többieknek int a fejével, hogy induljanak és cselekedjenek.

 Kinyitja az ajtót. Kilépünk a hűs őszi levegőre. Mivel mi vagyunk az őrök, a biztosíték hogy James és Sheena feladata sikerüljön, fegyverkezni kezdünk. A biztonság kedvéért.

- Add a két pisztolyt! - odaadom neki. Miután végeztünk a szemembe néz.

- Sok szerencsét Cheryl Fellows. - mondja. Semmi gúnyolódás vagy ilyesmi. Csak kimondja.

- Neked is. - válaszolok. Nemsokára túl leszek az első küldetésemen. Nem mosolygok, de kedvem lenne hozzá. A nyakláncot szorongatom, amit a belépésemkor kaptam. Azt mondták ez bármikor meg tudja menteni az életemet. Csak sosem tudni miként ment meg. Ebben az új mágiával teli világban bármit elhiszek.

  Megcsörren David telefonja, felveszi és visszasétál az épületbe. Közben int, hogy mindjárt jön. Egyedül maradok. izgulok. Kíváncsian várom mi lesz ennek az egésznek a vége.

- Csak tudnám miért olyan veszélyes ez az Aaron Deeliah. - sóhajtok.

- Mindjárt megtudod kislány. Én vagyok az, akit kerestél! - Aaron dörmögő hangja szólal meg. Apró fénypont úszik a homlokom közepére. Lelepleződtünk. Nem tudok segítségért kiáltani. Félek. Az agyam kiürül. Fellépek a vékony falra, ami elválasztja ezt a csodálatos birtokot az éles sziklák tömegétől. - Vége van kislány. Ha megadod magad nem lesz baj.

- Úgy ahogy mondja, vége van. - megszorítom a nyakláncot. Mielőtt elrugaszkodnék, meglátom, ahogy David káromkodva kiront a teremből.  Csak ments meg kérlek - gondolom, és a nyaklánchoz fohászkodok, miközben a mély felé ránt a gravitáció.

Ezzel a novellával haramdik helyezést értem el Miss Sunshine novella versenyén. :)

 

Happy

Boldog

  A gondolataim villámsebességgel cikáznak, a fejemben miközben futok a célom felé: Napok óta nem nézek szembe a külvilággal. A családom is csak akkor lát, ha leosonok a konyhába ennivalóért, akkor azt hiszik, a szemük játszik velük. Az egyik legjobb barátom Lindsey bejelentette, hogy két évre Kaliforniába költözik a családjával. A másikat, Jeremyt, pedig csókolózni láttam egy lánnyal, akit hét éves korom óta ki nem állhatok. Mindehhez még hozzájönnek a hátköznapi dolgaim és az, hogy egy elmebeteg osztálytársam rám támadott egy késsel. A „szokásos tini gondok” mondaná anyám. Lehet így is mondani: az életem totál felfordul a barátaim nélkül.

  Rohanok, ahogy csak a lábaim bírják. Lassan kiérek a város szélére. Mialatt a hegy tetejére mászok, remeg a kezem és néha a könnyeim is elerednek, de felérek. A selymes nyári szél összeborzolja a sötétbarna hajam. A kedvenc szegecses bőrdzsekim van rajtam, fehér pólóval, farmerral és tornacipővel. Általában sötét színeket hordok, ez kissé ijesztően hat az emberekre, de azt mondják, a kedves arcom ellensúlyozza ezeket a dolgokat. A dzsekit ledobom, a kavicsos földre majd leülök. Azért szoktam idejönni, hogy kiadjam magamból a dühöm vagy egyedül legyek. Énekelni kezdek. Gitározok majd a hangom is társítom hozzá: „Truly, madly, crazy, deeply love with you...” Kipengetem az utolsó hangokat. Csönd van.

  A poros, bűnös kis várost nézem ahol tizenhét éve lakok. Innen mindent látok: Itt-ott fény gyúl az ablakokban, az autók dudálnak, a buszok hangosan robognak az úton. A nap vörösre festi, az eget mintha csak egy vászon lenne, amin kedvére alkothat. a rózsaszín, narancssárga és sötétkék színek kezdenek váltakozni. Nemsokára előbújik a Hold. A csillagok, mint apró tündérek, táncot lejtenek s bevilágítják az emberek világát. Gondolataimba temetkezem, így nem is veszem észre hogy ott áll mögöttem:

- Mondd el.

- Mit?

- Akkor jössz ide, ha valami bajod van, szóval ki vele. - mondja puha hangon. Rég nem láttam, úgy két hete. Még annál is dögösebb, mint ahogy emlékszem rá: Gesztenyebarna hajhoz, zöldeskék szemhez, gyönyörű mosoly és gödröcskék tartoznak. Az ájulás kerülget, ami nem túl szerencsés, ha az ember egy száz méteres szakadék szélén üldögél.

- Tényleg tudni akarod? - bólint. - Lindsey elmegy, te pedig azzal a lánnyal enyelegsz, akit legjobban utálok. Ja, és múlt héten valaki rám támadt egy késsel. Rémlik? - válaszolom. Felvonja a szemöldökét. A fejét rázza.

- Szóval nem jársz vele...

- Jól kezdted. Nem járunk. - sértődötten a szavamba vág. - Miért gondoltad, hogy összeállok egy olyannal, mint ő?

- Mert... Láttam. - mondom kevésbé magabiztosan. Nagyon hülyén érzem magam. Egy buta kislánynak.

  A pillangók a hasamba őrült táncba kezdenek. Ki akarnak szabadulni. Ja, igen, azt még nem említettem, hogy beleestem a legjobb fiú barátomba. Felsóhajtok: - Én akkora idióta vagyok.

- Nem is. Na, jó, az vagy. - mosolyog Jeremy. Viccelődősre vette a figurát, akkor minden bűnöm meg van bocsátva. Átölel. Az arcomat végig simítja és legnagyobb örömömre, hirtelen megcsókol. A lepkéim abban a pillanatban elszabadulnak, ennek következtében a talpam megcsúszik. A szakadék felé dőlök, de ő erősen tart.

  Lássuk csak: itt állok egy szakadék szélén és végre megcsókolt az, akitől a legjobban vártam. Egy szó, mint száz, tökéletesen, teljesen boldog vagyok ebben a pillanatban. Akkor meg főleg az leszek, ha nem zuhanunk a mélybe.